Kedves Wikipédisták!
Igyekszem nem túl hosszú lére engedni, dióhéjban: keresek olyan embereket akik eljönnének velem találkozni Szakadát Istvánnal arról hogy hogyan lehetne a Wikidatát használni a magyar hivatalos nemzeti személynévtér alapjanként. Szerintem nagyon izgalmas felajánlás.
Hosszabb lével és csipetkével: :-)
Sz.I. és az OSZK már régóta dolgozik a Nemzeti névtér projekten vagy projekteken. Ennek lényege hogy legyen egy (több) országosan egységes "adatbázis" amiben benne van egy adott fogalmi tárhoz tartozó minden megnevezés, ezeknek egyedi azonosítója van, és ahol értelmezhető ott teljes idősora.
Ez azt jelenti hogy például személynevek esetén magyarország összes hivatalos nyilvántartása Szent Istvánra, vagy I. Istvánra, vagy Vajkra, vagy István magyar királyra, vagy más nevekre a Q177903 azonosítót használná (vagy ez ezzel azonosan egyértelmű azonosítót), és az azonosítóhoz kötődne a számtalan név-alternatíva miközben MINDEN adatbázis, közgyűjtemény egységesen ugyanarra a személyre hivatkozik, plusz természetesen a személy minden egyéb (meta)adata, születésétől a cipőméretéig, ami épp bámilyen állami (vagy tkp. akármilyen) nyilvántartásban szerepel. A lényeg az egységes közgyűjteményi azonosító ugyanazon személyre, elírásoktól és alternatív nevektől függetlenül.
Még érdekesebb – nem a mostani témánk, csupán háttérnek – a földrajzi névtér, ahol ezen túl fontos az is hogy az adott objektumnak mettől meddig volt egy adott metaadata érvényben, ilyen például a Tiszaszederkény - Leninváros - Tiszaújváros (Q375097) (és ezzel szemben az ugyanígy "Leninváros" nevű Pestszenterzsébet - Erzsébetfalva - Pesterzsébet, Q1233466) idősor, vagy mondjuk egy adott település határvonala, megyei vagy járási hovatartozása, közigazgatási státusa és így tovább.
A földrajzi névtérrel kapcsolatban az OpenStreetMap-en keresztül már kapcsolatban vagyunk de most terítékre került a személynévtér indítása is, ez viszont viszont kifejezetten Wikipédiás dolog.
Szaki kérése hogy hamarosan (szeptember folyamán) találkozzunk és beszéljünk az elvárásokról, folyamatokról, lehetőségekről. Jó lenne ha jönne olyan aki ismeri – valamilyen szinten – a Wikidata interface-eket (ha nincs akkor nekem kell ismerkednem vele) illetve aktívabban Wikidatázik, de jöhet bárki aki segíteni szeretne abban hogy gyakorlatilag az állami nyilvántartás azonosítóinak alapja a Wikipédia - Wikidata legyen. Mivel a Wikidata azonosítói jelentősen stabilabbak mint a Wikipédia szócikkek tartalma ez jó eséllyel kivitelezhető a gyakorlatban is, de szedjük össze a potenciális problémákat is.
További kérés hogy ha bármit egyeztetünk megbeszélünk az emailben menjen, hogy ő is lássa és nyoma is maradjon, beleértve az időpont egyeztetését.
Az én javaslatom, ha másoknak is megfelel, Szentendre (Szakinál vagy a Dunaparton kiülni) szeptember második felében. Én megyek. :-P
Kérem hogy nekem szóljon akit érdekel, akár a listán is de cc emailben is. Jó lenne ha nem egyedül kellene mennem.
Olvasnivaló unalmas estékre: http://syi.hu/ns/general.html http://syi.hu/ns/
Szép napot, grin
én szívesen besegítenék ebbe
2015-08-28 12:38 GMT+02:00 Peter Gervai grin@grin.hu:

--
A Magyar Wikimédia Egyesület levelezőlistája. Ha szeretnél leiratkozni erről a csoportról, küldj egy e-mailt a következő címre: huwiki-egyesulet+unsubscribe@googlegroups.com További lehetőségekért látogasd meg a csoportot: http://groups.google.hu/group/huwiki-egyesulet?hl=hu
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok szolgáltatásbeli Wikimédia Magyarország csoportra. Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) huwiki-egyesulet+unsubscribe@googlegroups.com címre. További lehetőségekért látogasson el a(z) https://groups.google.com/d/optout címre.
-- SZERVÁC Attila - zeneszerző http://google.com/search?q=szerv%C3%A1c
Kedves Társaim, Kedves Grin,
én szívesen résztveszek a megbeszélésen, kérem hívjatok a találkozóra.
Szeptember 11--13, péntek--vasárnap egy konferencia miatt nem jó, viszont délutánok és főként szombatok--vasárnapok jók. Szentendre OK, habár jobb lenne egy KÖRBEÜLHETŐ MUNKAASZTAL, ahol lehet elmélyülten jegyzetelni, tervezni, egymás GONDOLATÁRA figyelni. Fel tudom ajánlani tanári szobámat, BME H épületében, 6 ember egészen kényelmesen elfér az ott lévő, éppen ilyen közös munkákra való nagy és szándékosan üres asztal körül. Ha előre láthatóan többen leszünk, akkor van könyvtárszobának nevezett valójában tárgyaló, ott 12--16 ember tud körbeülni egy asztalokból álló négyzetet. Stb.
Én többféle módon is belesodródtam névteres kérdésbe és fejlesztésbe, az egyik legérdekesebb projekt a matematika és informatika határmezsgyéjén:
https://trac.omdoc.org/OMDoc Open Mathematical Documents
ennél az alapoktól kezdve, tehát "kéne valami"-től a tervezésen át a megvalósításig. Azóta nélkülem tovább fejlődik, és bevált. A másik is érdekes, a GAP3 absztrakt algebrista program, amely eleve sokmindennek kénytelen volt mindenki számára elfogadható, érthető és egyúttal KANONIKUS neveket, azonosítókat adni, és én éppen abban a szakaszban dolgoztam velük, amikor mindezt át kellett tervezni egy másmilyen NEVEZÉK-tanu GAP4-hez, amelyben maga a programozái nyelv lett radikálisan megújítva. Aztán részint ezzel kapcsolatban egy évig voltam olyan intézetben, ahol a kollégák Persistent Programming témával foglalkoztak, amellyel én ugyan nem, de a rendszeres intézeti pofafürdők miatt állandóan hallottam az időben FENNMARADÓ informatika alapkéréseit, gondjait.
Szeretettel, Péter.
Menni nyilván nem tudok, de amiben anélkül is lehet, szívesen segítek. B.Zsolt, Csigabi, Tacsipacsi, JulesWinnfield-hu akik kapásból eszembe jutnak mint a Wikidatát jól ismerő szerkesztők. A Wikidatásokkal (főleg Lydiával https://meta.wikimedia.org/wiki/User:Lydia_Pintscher_(WMDE)) is érdemes lehet beszélni, ilyen együttműködésekben elég nagy rutinjuk van. Mostanában szerveznek ilyet is, bár egyelőre még nem komolyan: Wiki Loves Open Data https://www.wikidata.org/wiki/Wikidata:Wiki_Loves_Open_Data.
2015-08-28 3:38 GMT-07:00 Peter Gervai grin@grin.hu: