Sziasztok!
Örömmel jelenthetem be, hogy a Wikimédia Alapítványhoz a 2010/2011-es évre
benyújtott sikeres pályázataink fedezete megérkezett a Wikimédia
Magyarország Egyesület[0] számlájára.
Az idén a következő öt pályázatot nyújtottuk be eddig, melyek
megvalósításában rátok is számítunk:
- Projektorpályázat[1]: Szeretnénk venni egy kivetítőt és vásznat, amivel
Wikipédiás előadások, workshopok, vetítések tarthatóak. Ha van van ötleted,
ahol előadást tartanál és szívesen fogadnak, de szükség lenne egy
projektorra, akkor ez többé nem lehet gond! A pályázatra szánt összeg 1000$.
- Promótárgy-pályázat[2]: Idén is pályáztunk ajándéktárgyak készítésére,
hogy új frontot nyithassunk a méltán népszerű bögrék és pólók bevetése után
a Wikipédia népszerűsítésében és fejlesztését célzó egyéb projektjeink
támogatásában. Amennyiben szeretnél segíteni a tárgyak megtervezésében –
idén ugye már a vadi új logót használjuk –, beszerzésében vagy van ötleted,
hogy mit lenne érdemes csinálni, illetve változtatni a meglévő tárgyakon,
kérlek jelezd! A pályázatra szánt összeg 750$
- Oktatóvideó-pályázat[3]: Egy kép felér ezer szóval, és egy videóba
másodpercenként 24 kép zsúfolható! Szeretnénk leforgatni vagy felvenni
néhány oktatóvideót a Wikipédiás szerkesztéssel vagy magával a Wikipédiával
kapcsolatban, amely könnyebbé teszi az irányelveket és útmutatókat
lelkiismeretesen felkutatók életét. Az elnyert összeg 500$ (szükség esetén
különpályázattal bővíthető), mely más egyéb elképzelhető kiadások mellett az
esetleges technikai költségeket (pl. mikrofon) fedezheti.
- Képverseny-pályázat[4]:Tavaly elhoztuk a világot a Commonsra, idén a
Commonsot visszük el a világnak! jeligével meglévő, a fotós közösséget elérő
és megszólító fotópályázatokhoz szeretnénk csatlakozni és szponzorálni egy
külön kategóriát a szabad licencelésű képeknek. Az elgondolás szerint a
pályázat legjobb képeit így kedvünkre átrakhatjuk a Commonsra és a részvevők
is értesülhetnek a szabad licencek létezéséről. Azt az ambiciózus célt
tűztük ki, hogy ha lehet, akkor három különböző versenyhez csatlakozzunk,
így mindenképp várjuk az ötleteket és tippeket, hogy melyek az épp szervezés
alatt álló versenyek amelyek szerintetek nyitottak lehetnek egy ilyen
programra. A pályázatra szánt összeg 1000$.
- Wikikonferencia-pályázat[5]: 2011. január 15.-én [+/- 5 nap :) ] tíz
éves lesz az angol Wikipédia és ezáltal a teljes Wikimédia mozgalom is,
melyet egy konferenciával kívánunk megünnepelni. Az ünneplés mellett a
konferencia fő célja a felső- és közoktatás szereplőinek, beleértve a
különböző szakegyesületeket is a megismertetése lesz a Wikipédiával és az
Egyesülettel – továbbá reményeink szerint a konferencia kellő
médiavisszhangot is keltene. A szervezés már folyik egy ideje, de pont most
érkeztünk el ismét egy olyan ponthoz a szervezésben, amikor
becsatlakozhatnak újak is – ha érdekel a dolog, vedd fel a kapcsolatot
Cassandróval![6] A pályázatra nyert összeg: 3000 $
(Összesen 6250$; 1$ ~ 220 HUF.)
Ha kérdésetek, visszajelzésetek van a pályázatokkal kapcsolatban, írjatok
bátran.
Üdv,
Bence
[0] http://wiki.media.hu
[1] http://meta.wikimedia.org/wiki/Grants:WM_HU/Projector
[2] http://meta.wikimedia.org/wiki/Grants:WM_HU/Promotional_Items
[3] http://meta.wikimedia.org/wiki/Grants:WM_HU/Wikipedia_Tutorial_Videos
[4] http://meta.wikimedia.org/wiki/Grants:WM_HU/Photo_Competition
[5] http://meta.wikimedia.org/wiki/Grants:WM_HU/Wikiconference
[6] http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Cassandro
Sziasztok!
Köszönöm mindenkinek aki részt vett vagy benézett az IRC-megbeszélésre.
Az eredmény, hogy indítunk egy vetélkedőt, melynek kettős célja van:
Egyrészt a Wikipédiát népszerűsítő tematikus nyomtatott összeállítások
készítése[1], másrészt a könyvkészítő eszköz népszerűsítése mellyel nem csak
könyvként lehet megrendelni az adott összeállítást, hanem PDF-ként letöltve
széles körűen és olcsón lehet használni bármilyen egyedi célokra.
Mivel nem sikerült előre megegyezni konkrét extra kritériumokról, így a
versenyt viszonylag szabad keretek közt hagyjuk futni és az egyhónapos
időszak letelte után a termésből fogjuk kiválasztani azokat amelyeket
érdemes könyv formában kinyomtatni mert alkalmasak a kiírásban szereplő
célra.
(Természetesen néhány evidens kritériumot támasztani fogunk – a beválogatott
cikkek helyesírásilag, formailag és egyébként vállalhatóak legyenek, még ha
rövidek is; a benevezett válogatások – a könyvkészítő eszköz limitáció
mellett – jó tematikus válogatások legyenek és formailag lehetőleg
egyenletes színvonalat (infoboxok, tördelés, hivatkozások) hozzanak.)
A legjobbak kiválasztását egy zsűrire bízzuk, mely öt főből fog állni, ebben
képviseltetve lesz az Egyesület vezetése[2] és a Wikipédia közössége.
Utóbbiak jelentkezését itt várjuk[3], nagyon örülnénk, ha olyanok
jelentkeznének, akiknek van könyvkészítési, könyvszerkesztési tapasztalatuk.
A verseny lezárultával kiválasztott öt legjobb alkotást nyomdába küldjük és
egy példányt megkap az összeállító és egy másikat az Egyesület demonstrációs
célokra felhasználja.[4]
Üdv,
Bence
[1] (melyek bemutatják, hogy a Wikipédia mennyire széleskörűen fed le
egy-egy témát; a választott könyv formátum hosszbeli korlátai miatt is, nem
feltétlenül a mélységre kell koncentrálni)
[2] ha nincs ellenvetés, akkor azt hiszem ez én leszek
[3]
http://hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:Kocsmafal_%28egy%C3%A9b%29#K.C3…
[4] A kész összeállításokat ezen felül bárki letöltheti majd, illetve
megveheti könyv formában (bár kicsit drága egy ilyen egyedileg nyomott
könyv).
T.Szerkesztőség!
Magyar köztársaság Arany Érdemkereszt díjazottjai 2008-ban a Vállalkozók napján (december 05)
dr Bombera Géza
dr Lovassy Tamás
TisztelettedrBG
2010 07 22
Sziasztok!
Egy kulturális/szociológiai programra hívnám fel a figyelmeteket. A
rendezővel a Wikimánián találkoztam, és mivel pont Budapestre is jön, ezért
megígértem neki, hogy továbbküldöm a meghívót.
Üdv Varsóból.
Bence
http://globallives.org/budapest2010/
Global Lives Project - BUDAPEST Preview Screenings [image: Budapest]
THE GLOBAL LIVES PROJECT is a collaboration of filmmakers, photographers,
artists and everyday people working together to create a video library of
human life experience. The show features 240 hours of video of Brazil,
Malawi, Japan, China, Indonesia, India, Serbia, Lebanon, Kazakhstan and the
US.
http://globallives.org/
There will be two screenings - both in ENGLISH and FREE of charge - in
Budapest, each followed by a Q&A with David Evan Harris, founder and
executive director of the Global Lives Project.
...
FIRST SCREENING at Tűzraktér (6th district, Hegedű u. 3.) from 6pm on
Wednesday, July 14
and
SECOND SCREENING at CEU, Popper room (5th district, Nádor u. 9.) from 12pm
on Thursday, July 15.
We hope to see many of you at either one!
<http://www.facebook.com/#%21/event.php?eid=136103879752111&ref=ts>
Questions? info at globallives dot org
--
David Evan Harris
+1 (415) 347-6735 davidevanharris(a)gmail.com
Executive Director, Global Lives Project http://globallives.org
Research Affiliate, Institute for the Future http://www.iftf.org