Elolvastam a Cserháti Zsuzsa fejezetet a szabad lexikonból és hát eléggé
lehangolónak találtam.
Le is értékeltem: Gyenge, Gyenge, Gyenge, Átlagos.
Szeretem a történelmet és rengeteg történelmi könyvet olvastam különböző
szerzőktől, angol, német, francia, orosz, amerikai és persze magyar.
Kiemelkedően a legjobbak az angol történészek, utánuk jönnek az amerikaiak,
majd meglepetésre az oroszok (szovjetek) azután jól leszakadva a német és
francia, és a sor végén a magyar. A magyar történészek - úgy látom -
gyávák! Ezért az írásaik sótlanok, szárazak és az emberek úgyis tudják,
hogy na azért a háttérben meghúzódó okokat megint nem merték leírni! Ez se
merte leírni!
De akkor minek ír?
Biztos a szakmának, mint amikor a "Gyula Vitéz télen-nyáron" című
vígjátékban Kállai Ferenc - a Főnök - a professzornak a TV-ben elhangzott
idegen szavakból összeállított értelmezhetetlen hadoválását hallgatva így
kiáltott fel: Ez az Professzorkám! Így kell ezt csinálni!
Ha nem merjük leírni a dolgokat akkor nem kell írni. Magyarországon van egy
álszemérmes hozzáállás, bizonyos dolgokról nem szabad beszélni, pedig a
történet csak úgy kerek.
Az angolok azok igen! Azok nem félnek senkitől, szépen leírják, hogy mi van
és azt is leírják, hogy miért van. Nem hisztiznek, nem uszítanak, csak
szépen tárgyilagosan leírják, ki mikor, mit, hogy és miért, ha nem biztosak
benne leírnak több felmerült variációt és az olvasó majd választhat.
Azt hittem a rendszerváltás után - főleg, hogy az angolszász kultúra áradt
be a német helyett - ez is megváltozik és lesz egy nyílt, szabad légkör
ahol nyíltan le merik írni a dolgokat, hát nem!
Itt nem lehet írnia betegségről, magánéletről, a botrányokról, stb... ki
tudja még mi tartozik a tabuk közé, csak a viszonylag elfogadhatót, a
sikereset.
Miért *ez szabad enciklopédia nem temetési beszéd! *
Az élet pedig csak ezekkel teljes, a történetnek ez is része, így teljes a
kép.
Ha valaki elolvas egy angol szócikket és utána egy magyart azonnal láthatja
a különbséget.
