Azokból az emberekből kiindulva, akik ezt megkapták, ez nagyjából az "esélytelenek nyugalmával" kategória. Itt a közösség 90%-a nem tudja, hogy ezeket jó részt olyan emberek kapták/kapják meg, akik igen komoly projekteket tettek le korábban az asztalra. (Nevek a szerkesztőségben.)

Persze nem akarnék senkit sem eltántorítani. ;)
~Orsolya


2011/12/30 Bence Damokos <bdamokos@gmail.com>
Sziasztok!

A WMF-nek van egy nagyon jó ösztöndíj lehetősége, amelyen keresztül
támogatják a közösség egy-egy tagját közösségi projektek, kutatás, az
önkéntesek számának és életének növelésére, stb. irányuló
projektötleteik megvalósításában. (Itt azt kell elképzelni, hogy az
illető magyar viszonyok között nagyon tisztességes fizetést kap a
javasolt projektje megvalósításának idejére, ami általában egy év
szokott lenni, de lehet kevesebb is és talán több is.)

A lehetőség egyáltalán nem csak az angol Wikipédiára van kihegyezve,
így ha valakinek magyar vagy más nyelvű közösséggel kapcsolatos ötlete
van, bátorítom, hogy pályázzon - a kiírást megtaláljátok a lenti
linken, a határidő január 15. (bár szerintem folyamatosan lehet
jelentkezni), ha kérdésetek van, keressétek Siko Bouterse-t
<sbouterse@wikimedia.org>.

A jelenlegi és korábbi ösztöndíjasok listáját megtaláljátok a Metán:
http://meta.wikimedia.org/wiki/Wikimedia_Fellowships/Fellows.

Üdv,
Bence


========================
Feladó:
Siko Bouterse <sbouterse@wikimedia.org>
Címzett:
info@wikimedia.hu
Tárgy:
Community Fellowships open call
Létrehozás ideje:
2011.12.12 20:33:17


Dear colleagues,
Apologies in advance for posting in English, I don't speak Hungarian but I
would love to have the opportunity to work more closely with Hungarian
Wikimedians so I hope it is still worthwhile sending this message.  Would
you be willing to forward this open call to the Hungarian mailing list if
you think it is of interest to any of your members?

WMF is now seeking fellowship applicants and project ideas for the
Community Fellowships Program.
Community members from all Wikimedia projects and all languages are
strongly encouraged to apply by the deadline of January 15th 2012!  Could
you please help spread the word by sharing this open call in your community?

Wikimedia Community Fellows are spearheading community projects,
undertaking research, and piloting new models for engagement to help scale
and increase sustainability of volunteer work in the Wikimedia movement.
The Foundation provides intensive, time-limited financial and logistical
support for fellows to focus on projects of strategic importance.
Submissions for Spring 2012 are encouraged to focus on the theme of
improving editor retention and increasing participation in Wikimedia
Projects.

If you'd like to work with WMF on projects to boost participation and
retention, or know someone who should be recommended for a fellowship, or
if you've got ideas for a fellowship project WMF could support, we'd like
to hear from you!  Please visit
https://meta.wikimedia.org/wiki/Wikimedia_Fellowships, or contact Siko
Bouterse at sbouterse@wikimedia.org for more information.

Best regards,
Siko


--
Siko Bouterse
Head of Community Fellowships
Wikimedia Foundation, Inc.

sbouterse@wikimedia.org

--
A Magyar Wikimédia Egyesület levelezőlistája Ha szeretne leiratkozni erről a csoportról, küldjön egy e-mailt a következő címre:
huwiki-egyesulet+unsubscribe@googlegroups.com
További lehetőségekért látogassa meg a csoportot:
http://groups.google.hu/group/huwiki-egyesulet?hl=hu