Hát, de ha most kinyilatkoztatod, hogy huszonketten vagy akérhányan sokan megkaoják, abban mi lesz a meglepetés meg a hasonlók. valószínűleg a Nobel-díjat is rengetegen megérdemelnék, akik egész életükben nem kapják meg. Én személy szerint nem a díjért dolgozom, és valószínűleg a közelében sem vagyok.

Viszont én is támogatnék valamilyen nagyobb szabályozást, megegyezést.

Prinz Dániel

On 11/6/06, Fghzg Dregh < konyvgyujto@freemail.hu> wrote:


Át kellene kicsit gondolni a díj odaítélésének -nem tudom
milyen alapon, ki által kitalált alapon nyugvó- jelenlegi
menetét. Most nagyjából úgy néz ki a dolog, hogy az eddigi
kiváló, legjobb és legelismertebb szerkesztők összedugják a
fejüket, és kéthavonta kiválasztanak 2 embert. A dolog első
fele nagyjából rendben is volna, a másodikkal van bajom: a
"kéthavonta két ember" nevetségesen kevés a wiki mai
körülményei közt. Fejből tudnék hat olyan szerkesztőt
mondani, akik legalább annyira megérdemlik az elismerést,
mint a mostani díjazottak, ám a mostani rendszer miatt fél
év, mire mind díjat kap, ráadásul közben is jöhetnek jó
szerkesztők, akik esetleg elébük állnak.

Javaslatom a következő: nézzük át a sokat dolgozó
szerkesztőket, és mindenki, aki megérdemli (sok ilyen van,
mint mondtam) kapja meg a díjat most. Miért várjon egy jó
szerkesztő fél éven át (rossz esetben) arra, hogy kellemesen
meglepje a közösség? Aki megérdemli, annak szerezzünk örömet
minél előbb, nem kell várni 2-4-6 hónapot :) Díjat kapni
öröm (én még nem láttam, hogy valaki morgott volna miatta),
szerezzünk örömet a dolgos szerkesztőknek!

Kíváncsi lennék a véleményetekre. Nem tudom, kik vannak még
a levlistán, ezért nem írom ide a konkrét tippeimet arról,
ki kaphatna díjat. Tényleg marhaság ez a 2 havonta - 2
ember, ha egyszer többen is megérdemlik, miért ne kaphatnák
meg?

DD

___________________________________________________________________________
Karácsonyi sorban állás helyett vásároljon kényelmesen! Garantáltan 1 nap alatt szállítjuk a megrendelt könyveket!
http://www.bookline.hu/control/news?newsid=528&affiliate=frenapkar3171

_______________________________________________
Wikihu-l mailing list
Wikihu-l@mail.wikimedia.org
http://mail.wikimedia.org/mailman/listinfo/wikihu-l



--
Prinz Dániel